Az elmúlt fél-egy órában azzal foglalkoztam, hogy beleolvasgattam magyar nyelvű meddőasszony-blogokba. Mert szívesen olvasnék, illetve linkelnék ilyet, meg szívesen kommentelnék ott, izgulnék az illetővel, satöbbi. Valamiért engem még nem ért utol az, amikor az ember utálja a terheseket, hanem inkább mindig abnormális módon örülök, ha ismeretségi körben valaki teherbe esik. De komolyan, van, hogy jobban, mint maga a terhes. Szóval, szívesen olvasnék több ilyen blogot.

Szóval találtam egypár ilyen blogot, 4-5-öt, beleolvasgattam, és azonnal elmenekültem. Kivétel nélkül mindegyikben az volt a fő téma, hogy az orvosaikat szidják, a magyar egészségügyet szidják, a magyar politikát szidják elkeseredetten. Engem ez nem érdekel. Én nem értem, mi bajuk van itt az embereknek, komolyan. Vagyis, csak részben értem. Egy csomó nyugati országban (az USÁban pl.) egyáltalán nem támogatja a tb a meddőségi kivizsgálást, illetve az asszisztált reprodukciót. Azok tudnak elmenni ilyenre, akik össze tudják spórolni a pénzt, ennyi. És minden lehetséges országban van pár hónap várólista. Szerintem.

A magyar egészségügy nyilván egy komplett rémálom, ezzel nem vitatkozom, és azzal sem, hogy meddőnek lenni tök szar, azzal foglalkozni, hónapokig, évekig, hogy teherbe essél, fájdalmas vizsgálatokon átesni, sok-sok órát (összeadva akár napokat) üldögélni pufók csecsemők fotóival kitapétázott várótermekben a többi szomorú meddő nővel elkeserítő, és az ember egy idő után óhatatlanul is konfliktusokba keveredik a férjével, vagy hibáztatják egymást, vagy az egyik jobban akarja, vagy ilyesmi. Azt gondolom, hogy erre a soksok mindenre rátenni plusz teherként még felesleges idegeskedést, bosszankodást és hibáztatást és bűnbakkeresést: rossz a nőnek és árt a babának. Értelmetlen. Káros. Értelmetlen és káros azon rugózni, hogy két hónap múlvára kaptam időpontot, ezért tart itt ez az ország. Hogy bunkó volt velem a doki, csúnyán nézett és nem viselkedett együttérzően, ezért tart itt ez az ország, itt minden rosszul megy és reménytelen. Hogy az orvos kételkedett az általam alkalmazott természetgyógyászati módszerben és azt mondta, a hatékonysága nem bizonyított, ezért tart itt ez az ország és nem szimpi az az orvos és vissza se megyek többet. Satöbbi.

Ne értsünk félre, nem ítélkezni akarok azok felett, akik ezzel vannak elfoglalva, hát ha ők így éreznek és gondolkodnak, tőlem tegyék. De nagyon ijesztő és lehangoló volt olvasni, hogy mindenben meg lehet látni a negatívumot. Elmenekültem ezekről a blogokról. Lehet, hogy elhamarkodottan, mert épp egy ilyen szériát fogtam ki, de én ebben nem akarok részt venni. Én egy TB-támogatott helyre járok, ahol valóban kicsit lassan történnek a dolgok, várólista az első interjúra, aztán várni a laborokra, a vizsgálatokra, a beavatkozásokra, és máris eltelt egy év, de őszintén szólva nekem megfelelt ez a tempó, én nem akartam volna egyből invazív vizsgálatokat, hormonokat, műtétet meg lombikot. Kellett ennyi idő, hogy ráhangolódjak a dologra.

A másik, hogy az orvosok csak az orvosláshoz értenek, és a leghalványabb fogalmuk sincs a természetgyógyászatról - hát, ebbe bele kell törődni szerintem. Az Aviva-tornát egyszer megemlítettem egy ismerősömnek, aki nőgyógyász, hát elég furán nézett. Ugyanilyen furán nézett a zsíros tej versus diétás tej problémára is. A természetgyógyászati módszerek többségének valóban nincs bizonyítva a hatékonysága, ez sajnos így van. Attól még lehetnek hatékonyak, csak nem vizsgálták a hatékonyságukat.

A harmadik, hogy kevés idő jut egy betegre, a tájékoztatás sokszor szintén kevés, és nem mindig kedvesek az orvosok. Na, ez engem is meglehetősen zavar. Kevés meddőségi központ van és elképesztően sok gyerekre vágyó nő. Akármikor odamegyek az ambulanciára, ott van százezer nő. Ahhoz, hogy az mind bejusson még ma, egy nőre minimális időt tudnak szánni. Nyilván ezért adnak kb. mindenről írásos tájékoztatókat. De nem mindig tudod, hogy a jövő héten / hónapban mi fog veled történni és miért, és ez rossz. Emellett még egyszer sem volt olyan, hogy feltettem egy kérdést az orvosnak és az ne válaszolt volna. Magától nem mondott el semmit, de amit kérdeztem, arra válaszolt.

És akkor van még az, amikor undorodnak a terhesektől és utálják őket, meg az, amikor átkozzák azokat, akiknek gyerekük van, és miért annak ad gyereket a sors, aki rosszul bánik vele, meg miért van az etnikumnak könnyen sok gyereke, meg amikor szidják azokat a másodlagos meddő nőket, akiknek már van egy gyerekük, csak a második nem jön össze, hogy mit rinyál, már van egy gyereke. Ez nekem ijesztő és nem akarok benne részt venni.

Hát szóval ezek az én meglátásaim. Már most van olyan, asszisztált reprodukcióban részt vevő barátnőm, aki haragszik rám emiatt, és azt hiszi, hogy az orvosokat akarom védelmezni, pedig nem. Az orvosok gyakran köcsögök, védjék meg magukat, ha akarják. De nem amiatt nem estem teherbe, hogy nem volt kedves az orvos. És nem is a cigányok, a többi terhes nő, a másodlagos meddő nők, vagy az Orbán Viktor miatt nem estem teherbe (hát legalábbis remélem!). Én károsnak és a céllal ellentétesnek tartom a pesszimizmust és a hibáztatást és szidalmazást. Ez egy probléma, amit a rendelkezésre álló erőforrásokkal kell megoldani. Az erőforrások nem a legideálisabbak, de mondjuk húsz évvel vagy harminc évvel ezelőtt esély sem lett volna azokra a fajta módszerekre, amik ma már rutinból mennek, szóval. Ajánljatok legalább részben optimista babaváró blogokat.

P.S. Az jutott még eszembe így utólag, hogy biztos az is benne van, hogy nekem nagyon normális a férjem. És hogy egy csomó nővel veszekszik a férje, meg hibáztatja, meg ilyesmi. az enyém meg nem megy el Volt-fesztiválra, mert akkor lesz a műtétem.
Vagy csak nem csinálom elég régóta és még nem szenvedtem eleget.