Ellie gyereket szeretne

Szóval bezártam itt ezt a blogot, de legyen rendes Vége is: két hónapos a kislányom, elképzelhetetlenül cuki, most éppen a kis ágyában aluszkál. És: akiket linkeltem oldalt, azok közül Jusztisnak már addigra megvolt a babája, a többiek viszont még csak az asszisztált reprodukció valamelyik lépcsőjén tartottak reménykedve. Azóta már mindenki vagy szült, vagy babát vár. Hát így. 

Szóval már többen mondták, hogy a laparoszkópia után, még akkor is, ha az negatív volt, spontán teherbe estek, és én is. Otthon, ágyban, párnák közt, mondjuk az időpontot azért ovulációs teszttel időzítettük. Szóval nem tudom, most mit csináljak ezzel a bloggal, csináljak-e belőle kismamablogot, vagy csak hagyjam abba és kész? Nem tudom. Hát lehet, hogy még írok ide, ha meg nem, akkor boldogan mosolyogva válogatom a terhesruhákat meditálok a terhesjógán hányok a vécében.

Lehet mégis kellene kismamablogot írnom, mert az általam olvasott kismamablogok vagy nem is említik, vagy bagatellizálják a hányást és a hányingert, pedig az nagyon rossz és egyáltalán nem vicces.

Voltam varratszedésen, hát ez mennyire hangzik öregasszonyosan? El is mondtam mindenkinek, akivel csak beszéltem, hogy "varratszedésre megyek", kedveskéim. A jóképű fiatalember (amelyik operált) figyelmeztetett, hogy a köldökből való kiszedés a legkellemetlenebb, majd 15 másodperc alatt kiszedte az összeset. Elmondta, hogy ugyan a meddőség okát nem találtuk meg, de valami ismeretlen oknál fogva csomó betege az ilyen műtét után mindjárt teherbe is esik, úgyhogy otthon próbálkozzunk. Adtam neki egy kétszemélyes vacsira elegendő étteremutalványt a város második legjobb japán éttermébe (szerintem) (mert az első legjobb-ban nincs utalványuk és semmiféle ötletük nem volt arra, hogyan oldhatnánk meg vacsora ajándékozását, pedig én nagyon kitartó voltam, de kiváló üzleti érzékkel leráztak). Azért ezt, mert ezt találtam ki. Persze, nem akarta elfogadni HALÁL KOMOLYAN, nem csak tette az agyát, hogy "jaj, ugyan nem kellett volna", hanem tényleg nem akarta elfogadni, hosszasan rá kellett beszélnem. Még azt is kellett mondanom, hogy "na, légysziiii". A nővéreknek meg vettem némi kávét, teát meg rágcsát, szemlátomást nagyon örültek.

Most mit csináljak, én imádok vásárolni, másoknak vásárolni is imádok, ajándékot adni is imádok, engem jelen esetben nem érdekel ez a hálapénz körüli etikai vita, tökre örülök, hogy ilyen simán ment, életben maradtam, icikepicike hegek vannak csak a hasamon, vigyáztak rá, kedvesek voltak, még jó, hogy veszek valamit.

Ja, és még az is volt, még a műtét előtt, hogy összevesztem a férjemmel a sámánon. A férjem egy racionális ember és hithű ateista. Én is egy racionális ember vagyok, és babonás. Igen, ez a kettő megfér együtt. A férjem szerint a sámánok, homeopaták, kineziológusok és javasasszonyok mind csalók és csak a pénzedet akarják. Hát ezen összevesztünk, vagyis hogy ő nem csak hogy nem jön el velem a sámánhoz, hanem még örökre csalódik is bennem, ha én elmegyek. Amúgy nem egy konkrét sámánról van szó, nincs időpontunk vagy valami, hanem csak aznap este a barátaink arról beszélgettek, hogy valami csaj elment valami faluban valami sámánhoz és mindjárt teherbe is esett (nem a sámántól, a férjétől).

Úgyhogy elmondom a hitrendszeremet. Semmiféle következetességet ne várjunk.

Nyugati orvoslás úgy általában: jöhet, szerintem néha hajlamosak ágyúval menni verébre, de amúgy feltétlen híve vagyok.
Tudományos eredmények: némi óvatossággal, jöhet.
Azok a tudományos eredmények, amik szerint a táplálkozás befolyásolja a betegségeket és a teherbeesést: komoly óvatossággal, jöhet. Alapvetően azt hiszem, a táplálkozás sok mindent befolyásol, de a diétaguruktól és a paleósoktól idegbajt kapok és sarlatánoknak tartom őket. Mindamellett eszem a fagyit és az ananászt.
Gyógyteák: mittudomén, baj nem lehet belőle.
Az, hogy minden nő inzulinrezisztens és amiatt meddő: semennyire nem hiszek benne, szerintem divathullám, de mutassatok pár metaanalízist, meggyőzhető vagyok.
Endometriózis: igen.
Az, hogy a férfi meg a nő immunológiai összeférhetetlensége miatt nincs fogamzás és erre interferont kell adni: hát, gyanús.
Aviva-torna: alapvetően hiszek a tornákban, mozgásban, így némi fenntartásokkal ebben is (vagyis nem hiszem, hogy csodatévő lenne, de valamire hátha jó).
Homeopátia: sarlatánok. Sajnálom, ha valakinek ezzel megsértem a hitrendszerét, de ez van, én ezt gondolom.
Kineziológia: sarlatánok, szintén, én kérek elnézést.
Biorezonancia: a legundorítóbb csaló sarlatán társaság, ideges leszek, ha rájuk gondolok, undorító.
Jónás-naptár: nyilván egy baromság, de semmi mást nem igényel, mint egy adott napon szeretkezni kell, szóval nem haragszom rájuk.
12 jegyes horoszkóp: babonaság.
Kínai horoszkóp: babonaság, de hiszek benne.
Ingás ember, csakranyitogató ember: csalók, a pénzedet akarják.
Sámán: babonaság, de a szimpatikus fajta és simán el fogok menni egyhez, ha arra kerül a sor.
Az a templom Bhutanban, ahol ha megáld a buddhista, akkor teherbe esel: simán hiszek a szuggesztiókban, ha elég meggyőzően áld meg és nincs szervi bajom, jöhet.
Beültetnek valami cérnát és attól teherbe esel: nem hinném.
Maja naptár: nem.
Ji King: igen.
Színterápia: nem.
Családállítás: nem.
Pszichoterápiák úgy általában: igen.
Pszichodráma: nem. Bocs.
Belső gyermek-oldás: nem.
Akupunktúra: hinnem kéne benne, mert van pár vizsgálat, ami alátámasztja, de sajnos nem szimpi.
Gyulai termálfürdő: nem.
Anyám jósnője, aki szerint 2013-ban lesz unokája: szívesen hinnék benne, de kicsit gyanús, hogy tavaly még 2012-t mondott.

Most így elsőre ennyi jut eszembe. 

Úgy volt, hogy csütörtökön bementem a kórházba halál idegesen, mert meg fognak műteni és jaj. Délre kellett mennem. Felmentem az osztályra, ahol a nővérek elmagyarázták, hogy most először le kell mennem az ambulanciára, ott beadni a papírjaimat, utána ott ki fog kérdezni egy nővér, aki kitölt további papírokat, azokkal át kell mennem a betegfelvételi irodára, ott még kérdeznek dolgokat és adnak papírokat, és utána azokkal a papírokkal jöjjek vissza. Esküszöm, ez volt a legnehezebb rész, az ambulancián épphogycsak odébb nem rúgtak és várakoztattak egy csomót, de végül sikeresen felkerültem az osztályra a megfelelő papírokkal.

Itt kikérdezett a korábbi betegségeimről és megírta a kórlapomat egy kedves, intelligens, megbízható, szép arcú és jó alakú nőgyógyászlány, akiről nem azért írok össze mindenféle csodálatos dolgot, mert olvassa a blogomat, hanem amúgy is jókat írnék. Kicsit nehézkessé tette a folyamatot, hogy az épületen kívül útfelújítás vagy építkezés folyt és kb egymás szavát sem lehetett hallani a fúrástól. Ezután a nővérek is kikérdeztek, elmondták, hogy ebédre még gyorsan ehetek valamit, de délután négy után már nem ehetek, akkor kapok egy beöntést, utána már csak folyadékot ihatok éjfélig, de éjfél után már azt sem. A kávé nem folyadéknak számít, ezért azt is csak délután négyig ihatok. Gyorsan pánikba is estem és elrohantam a büfébe és ittam kávét meg ettem egy islert meg vettem egy jeges teát vacsorára. Négykor kaptam beöntést, amit még sose kaptam addig, és mindenki azt mondta, hogy rettenetes meg fájdalmas, de egyáltalán semennyire sem volt fájdalmas, csak egy kicsit kellemetlen volt. Mondjuk, hogy legyen összehasonlítása alapunk: tízes skálán 4/10 értékben volt kellemetlen, ahol az 1 az, amikor nagyon szomjas vagy, de nem tudod letekerni az üdítős üveg kupakját, és a 10 az, amikor a fogorvos azt mondja, hogy "nem fog fájni, csak kicsit kellemetlen lesz" és utána másfél óra hosszat ütvefúróval nyomatja a szádban. Emellett kaptam fertőtlenítős folyékony szappant, amivel mosakodjak meg, valamint egy borotvát, hogy borotváljam le a punciszőrömet teljesen, ha nem megy, szóljak és segítenek. Elboldogultam segítség nélkül. Ja, és adtak egy gépelt listát, hogy mit készítsek össze egy táskában az intenzívre, mert a műtét után még valamennyi ideig ott fognak tárolni és hogy legyen nálam. Összekészítettem. Ezután a szobában kiolvastam mindkét könyvet, amit hoztam, szenvedtem az éhségtől, az egyik nővér felajánlotta, hogy eszik valami finomat helyettem is, estére kaptam egy véralvadásgátló injekciót a karomba és egy 0.5 mg-os Frontint (=Xanax) a számba és azzal szépen aludtam.

Másnap felébresztettek fél hatkor, megmérték a lázamat, adtak még egy 0.5-ös Frontint, meg egy kórházi hálóinget, hogy abba öltözzek át. Azt hiszem, hogy máskor is, főleg zsúfoltabb hétköznapokon be kellene vezetnem ezt, hogy a reggeli kávé helyett egy Frontint tolok, mert sokkal nyugodtabb voltam, mint amit a helyzet megkívánt volna, és ez a hozzáállás a munkahelyemen is hasznos lenne időnként. Jött egy műtősfiú, elkísért az intenzívre, ott letette az összekészített táskámat, majd továbbkísért a műtőbe, felsegítettek egy a nőgyógyászati vizsgálószékre emlékeztető asztalra, zöld lepedőkkel körbeterítgettek, majd az anesztes csaj mondta, hogy mindjárt el fog altatni és gondoljak valami jóra, hogy majd szépet álmodtak. Mondjuk, gondoljak csecsemőkre, fiúra vagy lányra akarok-e gondolni? Megegyeztünk, hogy most leánycsecsemőre gondolok, majd elaludtam. Természetesen miről álmodtam, a munkahelyemről.

Utána felébredtem arra, hogy valaki kérdezi, hogy ébren vagyok-e, mondtam neki, hogy "nagyjából", és aludtam tovább. Ezalatt néha felébredtem és észleltem, hogy az intenzíven vagyok, infúziókat cserélgetnek a karomon, láttam, hogy 11 óra van, aztán dél, kicsit vacogott a fogam, de nem fáztam, úgyhogy gondolkodtam, hogy vajon mért vacog, de nem volt ijesztő, aztán elmúlt. Aztán hallottam, hogy arról megy a vita az intenzíves nővérek meg valakik között, hogy hány üres ágy van és minket mai műtéteseket most akkor meddig figyeljenek meg itt az intenzíven. Ezután odajött egy nővér, hogy akkor próbáljunk meg felülni, jó az megy, akkor próbáljunk meg a csapig eljönni és ott mosakodni, jó, az is megy, eközben kivett belőlem egy katétert, akkor visszakísér a kórtermembe. Visszakísért, azt mondta, igyak sok folyadékot és sokat sétáljak, átöltöztem a saját hálóingembe, és aludtam még egy kicsit. Ez olyan délután 1-2 körül volt. Délután négykor már a büfében kávéztam, de mondjuk ez kevésbé a hősiességemnek tudható be, mint inkább a koffeinaddikcióm súlyosságának. Azt mondták, délután még csak lájtos dolgokat egyek, ezért ettem két db kekszet és egy db marcipános csokit.

Este kaptam két zsömlét meg egy véralvadásgátló injekciót, meg bejött az operáló orvosom, aki ügyeletes volt, és elmondta, mit találtak: egy másfél centis miómát, ami semmit nem okoz és nincs köze a meddőséghez, de ha már ott voltak, kivették, nehogy megnőjön később, és 1. stádiumú azaz picike endometriózisokat, ami ilyen mennyiségben ismét csak nem okoz meddőséget, vagyis egyes iskolák szerint meg a pici is okoz, mert citokinek termelődését serkenti, mindenesetre megégették őket, úgyhogy már nincsenek ott. A petevezetékeim csodálatosan átjárhatóak, szóval összességében nem találtak semmi durva, meddőséget okozó dolgot, de amit találtak, azt megoldották a biztonság kedvéért.

Először azt mondták, hogy szombaton hazamehetek, aztán azt, hogy nem, mert csak diagnosztikus laparoszkópia után engednek haza másnap, ha beavatkozás is volt, akkor csak harmadnap, azaz vasárnap, mert ha van valami szövódmény, akkor jobb, ha itt vagyok, aztán azt mondták, hogy na jó, mégis hazaengednek szombaton. Elmondták, mit kell csinálni a hasamon lévő 4 db ragtapasszal: kb. ha akarom, levehetem, illetve zuhanyozhatok és aközben lejöhet, akkor mosogassam meg kis Betadinos vízzel, és pár nap múlva meg kenegessem Contractubex-szel, és kedden jöjjek vissza varratszedésre. Azt is mondták, hogy még egy hétig ne sportoljak, illetve egy másik orvos szerint négy hétig ne sportoljak, de biztosan különböző intenzitású sportra gondoltak, meg hogy semmiképp ne menjek vízbe fürdeni, mármint olyan vízbe, amibe belemerülök és ázok benne, mert zuhanyozni lehet.

Úgyhogy szombaton bejött a férjem, hazahozott taxival, itthon tengtem-lengtem, ittam rengeteg folyadékot, zuhanyoztam, meg fájt a vállam, mindkettő, amiről olvastam, hogy laparoszkópia után fáj az ember válla a széndioxidtól, amivel felfújták a hasat, mondjuk nem tudom, mért pont a váll, de mindegy, fájt is. Vettem be rá Algoflexet. Azt hittem, sokkal durvább, fájdalmasabb és kellemetlenebb lesz ez az egész, mint amilyen valójában volt.

Végülis nekem laparoszkópiát csináltak, ami magyarul hastükrözés, és azt jelenti, hogy hasba szúrnak egy vagy több eszközzel, széndioxidot fújnak a hasadba és egy kis lámpát is bedugnak, és megszemlélik a belső szerveidet, és ha látnak valami teendőt, akkor további lyukakon további kis eszközöket dugnak be és azzal megszerelik; illetve meddőség esetén még festéket is átáramoltatnak a petevezetékeken és nézik, hogy szépen átmegy-e. Ilyenkor kívülről látszik a méh és a petevezetékek, petefészkek. Valamint ha már ott vagyunk alapon hiszteroszkópiát is csináltak nekem, ami méhtükrözés, ami meg azt jelenti, hogy a méhszájon át a méh belsejébe dugnak bele egy kis műszert és azzal körülnéznek, hogy van-e ott valami. A laparoszkópiával összenövéseket és endometriózist lehet észrevenni és megoldani, a hiszteroszkópiával pedig pl. ha septum (egy plusz redő) van a méhben vagy bármi egyéb, ami megakadályozhatja a beágyazódást, ezt lehet észrevenni és megoldani. Úgyhogy nagyon örülök, hogy túl vagyok ezeken és kiváló reproduktív szervekkel rendelkezem és erről papírom is van. Most egy hónapig tudtommal nem ajánlatos közösülni, augusztusban pedig zárva van a meddőségi ambulancia, ahova járok, úgyhogy nekem az a tervem, hogy augusztusban a klasszikus módszerekkel fogunk a kisded létrehozásán munkálkodni, és ha az nem jön be, akkor szeptembertől vagy októbertől inszeminációk lesznek (azért vagy-vagy, mert szeptemberben elutazom egy hétre és akkor lehet, hogy pont nem fér bele egy inszemináció, de lehet, hogy igen.)

Tegnap volt az, amikor a műtét előtt elmentem az altatóorvoshoz, aki megnézte a papírjaimat meg engem, megmérte a vérnyomásomat, és eldöntötte, hogy el tud-e altatni (igen). Elmagyarázta tök alaposan, mi fog történni. Jó volt, szimpatikus nő volt. Jövő csütörtökön fogok befeküdni a kórházba és pénteken lesz a műtét és szombaton már haza is jövök remélhetőleg.

Az elmúlt fél-egy órában azzal foglalkoztam, hogy beleolvasgattam magyar nyelvű meddőasszony-blogokba. Mert szívesen olvasnék, illetve linkelnék ilyet, meg szívesen kommentelnék ott, izgulnék az illetővel, satöbbi. Valamiért engem még nem ért utol az, amikor az ember utálja a terheseket, hanem inkább mindig abnormális módon örülök, ha ismeretségi körben valaki teherbe esik. De komolyan, van, hogy jobban, mint maga a terhes. Szóval, szívesen olvasnék több ilyen blogot.

Szóval találtam egypár ilyen blogot, 4-5-öt, beleolvasgattam, és azonnal elmenekültem. Kivétel nélkül mindegyikben az volt a fő téma, hogy az orvosaikat szidják, a magyar egészségügyet szidják, a magyar politikát szidják elkeseredetten. Engem ez nem érdekel. Én nem értem, mi bajuk van itt az embereknek, komolyan. Vagyis, csak részben értem. Egy csomó nyugati országban (az USÁban pl.) egyáltalán nem támogatja a tb a meddőségi kivizsgálást, illetve az asszisztált reprodukciót. Azok tudnak elmenni ilyenre, akik össze tudják spórolni a pénzt, ennyi. És minden lehetséges országban van pár hónap várólista. Szerintem.

A magyar egészségügy nyilván egy komplett rémálom, ezzel nem vitatkozom, és azzal sem, hogy meddőnek lenni tök szar, azzal foglalkozni, hónapokig, évekig, hogy teherbe essél, fájdalmas vizsgálatokon átesni, sok-sok órát (összeadva akár napokat) üldögélni pufók csecsemők fotóival kitapétázott várótermekben a többi szomorú meddő nővel elkeserítő, és az ember egy idő után óhatatlanul is konfliktusokba keveredik a férjével, vagy hibáztatják egymást, vagy az egyik jobban akarja, vagy ilyesmi. Azt gondolom, hogy erre a soksok mindenre rátenni plusz teherként még felesleges idegeskedést, bosszankodást és hibáztatást és bűnbakkeresést: rossz a nőnek és árt a babának. Értelmetlen. Káros. Értelmetlen és káros azon rugózni, hogy két hónap múlvára kaptam időpontot, ezért tart itt ez az ország. Hogy bunkó volt velem a doki, csúnyán nézett és nem viselkedett együttérzően, ezért tart itt ez az ország, itt minden rosszul megy és reménytelen. Hogy az orvos kételkedett az általam alkalmazott természetgyógyászati módszerben és azt mondta, a hatékonysága nem bizonyított, ezért tart itt ez az ország és nem szimpi az az orvos és vissza se megyek többet. Satöbbi.

Ne értsünk félre, nem ítélkezni akarok azok felett, akik ezzel vannak elfoglalva, hát ha ők így éreznek és gondolkodnak, tőlem tegyék. De nagyon ijesztő és lehangoló volt olvasni, hogy mindenben meg lehet látni a negatívumot. Elmenekültem ezekről a blogokról. Lehet, hogy elhamarkodottan, mert épp egy ilyen szériát fogtam ki, de én ebben nem akarok részt venni. Én egy TB-támogatott helyre járok, ahol valóban kicsit lassan történnek a dolgok, várólista az első interjúra, aztán várni a laborokra, a vizsgálatokra, a beavatkozásokra, és máris eltelt egy év, de őszintén szólva nekem megfelelt ez a tempó, én nem akartam volna egyből invazív vizsgálatokat, hormonokat, műtétet meg lombikot. Kellett ennyi idő, hogy ráhangolódjak a dologra.

A másik, hogy az orvosok csak az orvosláshoz értenek, és a leghalványabb fogalmuk sincs a természetgyógyászatról - hát, ebbe bele kell törődni szerintem. Az Aviva-tornát egyszer megemlítettem egy ismerősömnek, aki nőgyógyász, hát elég furán nézett. Ugyanilyen furán nézett a zsíros tej versus diétás tej problémára is. A természetgyógyászati módszerek többségének valóban nincs bizonyítva a hatékonysága, ez sajnos így van. Attól még lehetnek hatékonyak, csak nem vizsgálták a hatékonyságukat.

A harmadik, hogy kevés idő jut egy betegre, a tájékoztatás sokszor szintén kevés, és nem mindig kedvesek az orvosok. Na, ez engem is meglehetősen zavar. Kevés meddőségi központ van és elképesztően sok gyerekre vágyó nő. Akármikor odamegyek az ambulanciára, ott van százezer nő. Ahhoz, hogy az mind bejusson még ma, egy nőre minimális időt tudnak szánni. Nyilván ezért adnak kb. mindenről írásos tájékoztatókat. De nem mindig tudod, hogy a jövő héten / hónapban mi fog veled történni és miért, és ez rossz. Emellett még egyszer sem volt olyan, hogy feltettem egy kérdést az orvosnak és az ne válaszolt volna. Magától nem mondott el semmit, de amit kérdeztem, arra válaszolt.

És akkor van még az, amikor undorodnak a terhesektől és utálják őket, meg az, amikor átkozzák azokat, akiknek gyerekük van, és miért annak ad gyereket a sors, aki rosszul bánik vele, meg miért van az etnikumnak könnyen sok gyereke, meg amikor szidják azokat a másodlagos meddő nőket, akiknek már van egy gyerekük, csak a második nem jön össze, hogy mit rinyál, már van egy gyereke. Ez nekem ijesztő és nem akarok benne részt venni.

Hát szóval ezek az én meglátásaim. Már most van olyan, asszisztált reprodukcióban részt vevő barátnőm, aki haragszik rám emiatt, és azt hiszi, hogy az orvosokat akarom védelmezni, pedig nem. Az orvosok gyakran köcsögök, védjék meg magukat, ha akarják. De nem amiatt nem estem teherbe, hogy nem volt kedves az orvos. És nem is a cigányok, a többi terhes nő, a másodlagos meddő nők, vagy az Orbán Viktor miatt nem estem teherbe (hát legalábbis remélem!). Én károsnak és a céllal ellentétesnek tartom a pesszimizmust és a hibáztatást és szidalmazást. Ez egy probléma, amit a rendelkezésre álló erőforrásokkal kell megoldani. Az erőforrások nem a legideálisabbak, de mondjuk húsz évvel vagy harminc évvel ezelőtt esély sem lett volna azokra a fajta módszerekre, amik ma már rutinból mennek, szóval. Ajánljatok legalább részben optimista babaváró blogokat.

P.S. Az jutott még eszembe így utólag, hogy biztos az is benne van, hogy nekem nagyon normális a férjem. És hogy egy csomó nővel veszekszik a férje, meg hibáztatja, meg ilyesmi. az enyém meg nem megy el Volt-fesztiválra, mert akkor lesz a műtétem.
Vagy csak nem csinálom elég régóta és még nem szenvedtem eleget.

Voltam annál az orvosnál, aki majd operálni fog (mert az asszisztált reprodukciós orvos beindikálta a műtétet, és megadta a laparoszkópos orvos telefonszámát és így), nagy rohanás volt, ezermillió ember, kizárólag olyan asszisztensnők, akik szemmel láthatóan próbáltak a fáradtságuk / agyonhajszoltságuk ellenére is viszonylag udvariasan és kedvesen viselkedni, ezt értékeltem. Az operáló orvos kikérdezett a panaszaimról, gyógyszerallergiámról, stb., majd kiszámoltuk a műtét időpontját. Olyankor kell műteni, amikor nem vagy terhes, viszont nem is menstruálsz, tehát valahol a 6. és 12. ciklusnap között. Úgyhogy nagyon remélem, hogy időben fog megjönni és nem csúszik emiatt vagy valami. (Valójában azt remélem, hogy ebben a hónapban ijedtemben teherbe esem és akkor egyáltalán nem fog megjönni :)

Egy nagy rendelőben voltunk, aminek az előterében lehetett leülni, volt két számítógépasztal, középen függönnyel elválasztott kis öltözőfülkék, azok mögött pedig nőgyógyászati vizsgálóasztalok, orvosok és asszisztensek mászkáltak összevissza. Itt leültetett az orvos, odaadta a beutalókat és két darab több oldalas, ábrákkal ellátott írásos tájékoztatót a laparoszkópiáról (hastükrözés) és a hiszteroszkópiáról (méhtükrözés), majd nagyjából 4 percben, nagyon lényegretörően és tökéletesen érthetően elmagyarázta, hogy mik ezek, mit fognak csinálni, és ennek mi az értelme. Tök jó volt. Megkérdeztem, utána kb. mikor fogok dolgozni menni, azt mondta, hétfőn. Mármint pénteken műtenek, szombaton hazaengednek és hétfőn mehetek legkorábban, bár hozzátette, hogy mindenki más ütemben regenerálódik, ez egyéni kérdés is. Azt mondta, csomó ember teherbe esik az ilyen műtét után már csak attól is, hogy festéket pumpálnak át a petevezetékeken, és ugyan ha totál elzáródott, akkor ez nem segít, de ha nem záródott el, csak kicsit "akadozott", akkor ez felszabadítja. Higgadt, visszafogott, normális embernek tűnt, aki tudja, mit csinál, és ez engem megnyugtatott, nekem a halálom a jópofizó orvosok, azonnal azt gondolom, hogy biztos azért jópofizik, mert valahogy kompenzálnia kell hiányos tudását. Persze, a bunkókat se szeretem, akik hozzád se szólnak, csak odébbrúgnak, de a legjobban pont a visszafogott, értelmesnek tűnő típusban bízom meg.

Kaptam beutalót laborvizsgálatokra, vércsoport meghatározásra, EKG-ra és mellkasröntgenre, ezek alapján mind tökéletesen egészséges vagyok. Ezekkel a leletekkel kell majd jövő héten elmennem az altatóorvoshoz, ő is megnéz engem meg a papírjaimat, és eldönti, hogy altatható vagyok-e. Izgi.

Ott tartunk, hogy volt egy hónap szünet, amikor nem stimuláltak. Tök jó volt, nem kellett azon parázni, hogy most pont azon a napon, amikor az injekció vagy az UH esedékes, épp el tudok-e szabadulni a munkahelyemről, és amikor az otthoni együttlét esedékes, akkor nem vagyunk-e pont úgy beosztva a férjemmel, hogy nem is találkozunk. Persze, azért sort kerítettünk néhány otthoni együttlétre nagyjából a ciklus közepe felé, de ebben ki is merült a célirányos tevékenységünk. Nem is lettem terhes.

Emellett sportoltam, rengeteg szusit ettem, alkoholt ittam és két szál cigarettát is elszívtam ebben a hónapban.

A 28. napon persze nem jött meg, a 29-ediken se, úgyhogy onnantól majdnem minden reggel csináltam egy terhességi tesztet, én ugyanis nem fogok feleslegesen izgulni meg beleélni magam, hanem derüljön ki, amint lehet. Szerencsére a Rossmann-ban a 20 ng/ml HCG-t kimutató terhességi teszt kétdarabos csomagja pont le volt árazva és így 350 Ft volt egy darab szóval még anyagi romlásba sem vitt a dolog. Közben elolvastam a terhességi teszt betegtájékoztatóján, hogy ha az ember ovuláció stimuláló kezelésben vett részt (mint én), akkor utána gyakori a menstruáció késése. Mondjuk amikor már 5 napja késett és minden lehetséges premenstruációs tünetem egy hete fennállt (úgy is, mint vizesedés, mellnagyobbodás, idegbetegség), és még mindig negatív volt a terhességi teszt, akkor úgy döntöttem, na ebből elég, most van itt az ideje az Aviva-tornának. Úgyhogy az 5. napon megcsináltam a 30 perces gyakorlatsort (nem a "meghozó"-t, mert attól állítólag el is lehet vetélni, hanem a simát, mert azért az ember sose lehet 100% biztos benne, hogy nem terhes, 5 db egymást követő terhességi teszt is biztos tévedhet :)). Másnap meg is jött. Úgyhogy mostantól újra Avivázom. Ezek szerint kicsit szétzilálódott azért a ciklusom a stimulációk hatására, de szerencsére nem nagyon.

ÉS az előző alkalommal, még hónap elején mondta az orvos, hogy petevezeték átjárhatósági vizsgálatot kell nekem csinálni és a laparoszkópiát javasolja és hívjam fel az ebben profi másik orvost. Ezt halogattam egy hónapig, mégpedig azért, mert a ciklus elején kell csinálni, és a mostani ciklusom elején (azaz most) éppen elég jelentős vizsgáim vannak és nem tudtam volna sehogy sem műtétre menni, a következő ciklusom elején (hát, szabályos ciklusokat feltételezve) viszont már lazán el tudok menni. Meg félek is a műtéttől, és reménykedtem, hátha a szabad hónapban teherbe esem és akkor nem lesz rá szükség. De nem estem, úgyhogy végülis felhívtam, azt mondta, oké, ő is úgy látja, hogy elvileg a következő ciklusom elejére tud beiktatni a programba, ez június vége-július eleje lesz. Addig még be kell menni egy vizsgálatra, meg számos egyéb vizsgálatot meg kell csináltatni, úgy is, mint labor, EKG, meg beszélni kell az anesztessel, aki eldönti, altatható vagyok-e. Az első időpont jövő pénteken lesz, ez az ún, bemutatás, amikor több orvos megnézi az esetet, vagyis engem, de gondolom, leginkább a papírjaimat, és eldöntik, hogy jó ötlet-e laparoszkópiát csinálni. Ha úgy döntenek, hogy igen, akkor lesz még úgy két és fél hetem arra, hogy megcsináltassam a szükséges papírokat meg menstruáljak, és utána egyből műtét.

Jaj, nagyon nyafogok tőle, nem is az, hogy félek, hanem az egész nyűg, hogy utána majd nem sportolhatok, nem mehetek vízbe, biztos utána még egy csomó ideig fájni fog a hasam, varratszedésre kell járni, ki tudja, mikor vehetek fel bikinit, valamint utána 4-5 hétig nem lehet közösülni, és bár örömet szerezni egymásnak természetesen anélkül is lehet, de teherbe esni nem igazán, stb. Másrészt viszont lelkes is vagyok, hogy hátha ott majd végre kiderül valami, mondjuk aprócska összenövések vagy icike-picike endometriózis, amit a műtét során meg is tudnak javítani vagy kiszedni, és már úgy ébredek fel, hogy meg vagyok gyógyítva.

Attól félek, hogy valamit elbénáznak, mivel a doktor állítólag jó laparoszkópiában, de mégiscsak emberekről van szó, és az emberek hibázhatnak; valamint attól, hogy kiderül, hogy akkora endometriózisom van, amikre már GnRH kezelés kell, és az olyan gyógyszeres kezelés, amitől az ember nem menstruál fél évig és teherbe sem eshet és attól azért nagyon ódzkodnék.

Nem lettem terhes most se, úgyhogy felhívtam őket ciklus-elejei időpontért. Annyira nehéz volt találni, hogy már majdnem feladtuk. Mondjuk, az asszisztensnőnek két javaslata volt erre a hétre: csütörtök dél és 13.00 között, valamint péntek 9 és 10 között. Én meg bármikor ráértem volna, kivéve akkor. Azt mondta, hát akkor max kimarad ez a ciklus. Na mondom, még mit nem!!! Úgyhogy minden követ megmozgattam a munkahelyemen, szívességeket kértem, átszerveztem, és így eljutottam péntek 9 és 10 között. (Persze, fél 11-kor kerültem sorra, de kivételesen elnézést kértek ezért.)

Az UH-n azonban kiderült, hogy van egy cisztám. Az nem baj, follikuláris cisztája minden nőnek van évente 3-4ciklusban, ezt mondta a doki, viszont akko rnem stimulálhatnak ebben a hónapban, tehát mégiscsak kimarad ez a ciklus. Én meg iszonyúan örülök. Bevallom ugyanis, hogy amikor az asszisztensnő felvetette, az ördögtől való dolognak tartottam kihagyni egy ciklust, de aztán hirtelen rájöttem, hogy valójában vágyom rá, vágyom egy kis szünetre. A Clostilbegyt szedésekor mindig fáradt és szomorú vagyok (nem tudom, hogy attól van-e, vagy csak pont olyankor hajszolnak túl), és utálok injekciót beadni magamnak. Persze, magunktól még próbálkozhatunk, úgyhogy most lesz egy olyan hónap, amikor nem percre pontosan, csak körülbelülre lesz meg, hogy mikorra kell tervezni az otthoni együttlétet, sokat fogok sportolni, sok fagyit eszem, újrakezdem az Aviva-tornát. és lazítok. Klassz.

Utána viszont petevezeték-átjárhatósági vizsgálatra kell menni, amit elmagyarázott az orvos, hogyan működik (komolyan, magától elmagyarázta, meg sem kellett kérdeznem, pedig ugyanolyan fejetlenség volt és sokan vártak rá, mint mindig). Tehát van a röntgenes, ami fáj, röntgennel sugaraznak, de járóbetegként történik, viszont ha találnak valamit, nem tudják egyből meg is oldani, hanem akkor laparoszkópiás műtét jön. És van a laparoszkópia, ami az, hogy kis lyukat fúrnak a hasadon és azon benyúlnak egy kis kamerával és áttekintik, mi a helyzet, ehhez be kell feküdni három napra, és elaltatnak, és egyáltalán, ez egy műtét, viszont egyből meg is tudják oldani a kisebb összenövéseket vagy endometriózist. Van is egy orvos, aki csinál ilyet, megkaptam az ő telefonszámát kis cetlin, hogy hívjam fel és egyeztessek vele. Állítólag ha csütörtökön csinálják, hétfőn már dolgozhatok. Mondjuk, én nem annyira dolgozni akarok, mint inkább biciklizni meg napozni, ezt nem kérdeztem most meg, hány nap után lehet, de majd mindjárt utánanézek az interneten.

A laparoszkópiát mindig ciklus elején csinálják, és ebben a ciklusban már nem fér bele, úgyhogy ha most spontán nem esem teherbe, akkor jövő hónap elején lesz esedékes.

Kicsit félek persze, még sose altattak el és nem is nagyon operálgattak, deviszont két embert is ismerek, aki ilyen műtét után lett spontán terhes, szóval reméljük, velem is ez fog történni.

Ma reggel bementem beadatni a Choragont, ez volt az utolsó a dobozban (3 ampulla van a dobozban, ami 3 havi adag). Azt mondta a nagyon aranyos asszisztens csaj, hogy nahát, az utolsó, reméljük, szerencsét hoz és tényleg az utolsó! Reméljük. Ezért távozáskor én is kedves voltam vele és kedvesen kellemes ünnepeket kívántam, amitől szemmel láthatóan megdöbbent. Budapesten könnyű megdöbbenteni az embereket, elég, ha viszonylag normálisan szólsz hozzájuk.

A váróterem máskor mindenféle típusú emberrel van tele, párok is, akik egy része nyilván vizsgálatra, vagy inszeminációra vár, nők, akik injekcióra, UH-ra, vérévételre jöttek, kezdők, akik életükben először tanácsot kérni vannak itt, meg negyedik körös lombikosok. Szombaton viszont csak azok a beavatkozások vannak, amiket nem lehet hétköznapra halasztani, mert hétvégére esik a peteérése a nőnek. Így volt két db injekcióért beszaladó nő, ebből az egyik én, valamint 8-10 pár, akik mind nyilván inszeminációra jöttek (ahhoz kell adott napon egyidőben a férfi és a nő is). Mindannyian mogorva, elszánt, üveges tekintettel meredtek maguk elé. Máskor nagy nyüzsgés, jövés-menés, beszélgetés megy a váróban, most meg 8-10 pár néma csendben. Voltak, akik olvastak, voltak, akik csak bambultak. Nem beszélgettek se más párokkal, se a pár tagjai egymással. Nagyon különös lett ettől a légkör, kicsit olyan volt, mint egy vesztes háború katonái két bevetés között. Nincs mit mondani. Elszánt, fáradt, elkeseredett, ugyanakkor némi reménnyel és várakozással teli. Hát nem, nem jött meg a kedvem különösebben, hogy pár hónap múlva én is köztük üljek.

Ott tartunk, hogy tegnap beadtam magamnak a tüszőérlelő injekciót (Fostimon)*, ma pedig mentem vérvételre és UH-ra, ahol megnézik a tüsző(k) állapotát. Levették a vért, utána némi várakozás, aztán megjött az orvos, aki egyből két, egymástól egy ajtóval elválasztott rendelőben kezdett el szimultán rendelni, úgy, hogy az egyikben valakit vizsgált, addig a másikban egy másik nő öltözött vagy vetkőzött. Én bevallom őszintén, hogy a jó logisztika mindenek felett le tud nyűgözni, és ez az volt.

Szóval ránézett az UH képernyőre, és azt mondta, tök lelkesen: "Bal lesz, jó?" Merthogy ott van egy szép tüszőm. Klassz. Persze, jobban örültem volna kettőnek, kétpetéjű ikreket szeretnék, de tudom, hogy az sokkal több egészségi kockázattal jár mind az anyára, mind a gyerekekre nézve, meg a nevelésük is 2x akkora teher, mint egy gyerek, szóval egynek is nagyon örülnék.

Kaptam egy papírt, hogy mikor kell beadatni a tüszőrepesztő injekciót (Choragon), és felvilágosítást, hogy mikor kerüljön sor az otthoni együttlétre. Az injekció szombatra esik, amikor nem rendel a háziorvos, de megkérdeztem az asszisztensnőt és azt mondta, délelőtt beadják ők, ha meg délután kell, akkor a szülőszobán bármikor beadják. Nekem reggel 8-kor kell beadatnom, pedig nagyon szívesen bementem volna a szülőszobára és kicsit körülnéztem volna ott, végülis, oda készülök és még sose voltam. Nem mintha nem lenne mindegy: azt tudom hallomásból, hogy rendezett, tiszta, normális hely, végülis ennyi a lényeg, nem vágyom jakuzzira.

*Amúgy itt van egy kiváló oktatóvideó arról, hogy hogyan kell beadni magadnak a Fostimont. Bár franciául van (asszem. vagy más hasonló nyelven, amit nem tudok), de így is nagyon érthető és követhető, hogyan kell feloldani a porampullát, stb. Valaki igazán feliratozhatná magyarul.

Ja és azt elfelejtettem írni, hogy a múltkor összefutottam egy kolléganőmmel az orvosnál, volt is nagy "hát te mit csinálsz itt?"-ezés. Én egyből megmondtam, hogy otthoni együttlétes stimulált ciklusokban utazom, úgyhogy erre ő is elmesélte az endometriózisát. Mondjuk szerintem eddig is mindenki tudta a munkahelyemen, hogy ide járok, meg még azt is, hogy hányadik ciklusnapon vagyok és mennyi a prolaktin szintem, mivel elképesztően pletykás banda. És ha nincs rólad elég infó, akkor kitalálják maguk, és az általában rosszabb, úgyhogy nagyon nem titkolóztam. A legelején, mondjuk egy éve még volt bennem valami ilyesmi, hogy szégyellem, hogy egy meddő nő vagyok és nehogy megtudják, de aztán amikor elkezdtünk járni ide az ambulanciára, sorban kiderült, hogy ja, a fél ismeretségi körömnek valamilyen félig vagy egészen mesterséges úton lett gyereke. Meg olvastam egy pár blogot is a témában, és azok is segítettek, hogy rájöjjek, hogy ez olyannyira nem ciki, hogy emberek blogot írnak róla, úgyhogy részben ezért is határoztam el, hogy én is fogok. Persze, magamnak is, de a sok neten keresgélő nőnek is, akik még ott tartanak, hogy titkolni kellene.

Persze, csak a szám jár, nem árultam el senkinek ezt a blogot, csak a férjemnek, és neki is csak azért, hogy ha véletlenül megtalálja, ne utólag kelljen mentegetőznöm.

A címben szereplő ízesítésű Ben & Jerry jégkrémet ettem, mert mint tudjuk, a nagy zsírtartalmú tejből készült fagylalt fogyasztása növeli a teherbeesés esélyét. Úgyhogy eszem egyet minden hónapban, míg teherbe nem esem. Vagy lehet, hogy utána is. Csak kisdobozosat, nyugi.

Voltam a kezdő UH-on, ami a ciklus 1-5. napja között van, ekkor megnézik, nincs-e cisztám vagy valami rendellenesség, és ha nincs, akkor indul a stimulálás. Azt mondta a doki, miközben vizsgált, kezében a hüvelyi UH-gal, a képernyőre meredve, hogy "Na, szuper!!!". Nem tudom, mire gondolt, gondolom, arra, hogy nincs semmi bajom, lehet stimulálni, ami valóban jó hír, de azért el tudok képzelni ennél szuperebbet is. A váróteremen hallottam egy aranyos beszélgetést, egy eléggé túlsúlyos, egyszerű ruhákat viselő, de kedves arcú nő üldögélt egyedül, majd késve megérkezett a hasonlóan nagydarab, bajszos férje is, leült mellé, felnézett a váróterem falára kirakott százezer cuki babafotóra, és azt kérdezte a feleségétől: "Ezekből lehet választani?".

Bár megint nagy sietség volt, az UH után azért megkérdeztem az orvostól, hogy hány stimulált ciklust csinálunk? Mire ő: "Mennyit szeretne?" Persze, klassz dolog, ha a beteget is bevonják a döntéshozatalba, de én azt úgy képzelem el, hogy az orvos igen alaposan elmagyarázza minden szóba jöhető verziónak az előnyét és hátrányát, majd ezután teszi fel a kérdést, hogy melyiket választom. Mittudomén, mennyit szeretnék, basszus. A sima stimulált ciklus után inszemináció jön, azzal nincs problémám, csinálhatjuk, de vajon kellene sürgetnem? Lehet, hogy kellene. Az inszemináció során egy kis csövön beleteszik a lecentrifugált hímivarsejteket a méhbe, ez pedig azért jó (most olvastam az interneten, nem az orvos mondta. Az orvos még azt sem mondta, hogy egyáltalán létezik inszemináció), tehát azért jó, mert a méhnyakban van nyákdugó, és azon nehéz átjutni a spermiumoknak, sőt, néha a nyákdugó spermium ellenes antitesteket is tartalmaz, és akkor ott fennakadnak és meghalnak. Az inszeminációval ez az akadály elhárul.

Szóval visszakérdeztem, hogy "Mennyit szoktak csinálni?" Azt mondta, 35 éves kor alatt 6 ciklus a szokás, de én már 34 vagyok, és ez nincs kőbe vésve. Hamarosan viszont petevezeték átjárhatósági vizsgálatot is kell majd csinálni. Erről már nem kezdtem el faggatni, mivel már így is legalább 10 mondatot beszéltünk. Majd visszatérünk rá, úgyis csak akkor kell, ha ebben a hónapban nem esem teherbe.

Kezembe nyomott egy rakás receptet meg beutalót, jövő szerdán kell UH-ra és vérvételre mennem, ahol megnézik, jól megstimulálódtam-e. Hát, én nem vagyok egy ilyen lenruhás természetközeli ősanya, de azért ennél egy fokkal, hogy is mondjam, romantikusabbnak terveztem a babavárást. Bár egyrészt klassz, hogy már itt tart az orvostudomány, másrészt viszont eléggé lelombozó maga a procedúra. Az egyik barátnőm tegnap este mesélte a kocsmában, hogy ő is szedett egy darabig Clostibegytet, de most úgy döntött, hogy, idézem, "a nemi szervem mostantól kizárólag az enyém és egyedül a férjemnek vagyok hajlandó odaadni". Nagyon tetszett nekem, amit mondott. Bár én nem vagyok szégyenlős, de mégis van valami kellemetlen abban a gondolatban, hogy mindenféle vadidegen dokik ultrahangfejeket dugdosnak a hüvelyembe havonta kétszer, miközben hormonokkal nyomatnak. És még egyszer mondom, nem arról van szó, hogy ne bíznék az orvostudományban, mert bízom bennük, betartom, amit mondanak, de attól még ez rossz érzés. Tamko-nál olvastam, hogy ott kötelező pszichológushoz járnod a lombik előtt, ezzel egyet tudok érteni.

Hát, nem lettem terhes, pedig most reménykedtem, mert pihentem is, nyugisabb időszak volt, ettem ananászt, ittam palástfüvet... szomorú vagyok. Pár napja már sejtettem, mert a szokásos PMS-es tüneteim voltak (mellfeszülés, lábdagadás, idegbetegség), de egyes források szerint a terhességnek is lehetnek pont ugyanezek a tünetei. De nem lettek. Úgyhogy felhívtam az ambulanciát, most a kedves asszisztensnő vette fel, péntekre kaptam új időpontot a hónap eleji ultrahangra. Elvileg még egy pár ilyen stimulált otthoni együttlétes hónap van (az nem teljesen világos, mennyi), és aztán ha azzal nem jön össze, akkor jön az inszemináció, és előtte valamikor petevezeték-átjárhatósági vizsgálat. Kicsit furcsa, hogy a petevezeték átjárhatósági vizsgálatot nem a stimulált ciklusok előtt csinálják, de itt ez a normális. Azt mondják, hogy azért, mert az átjárhatósági vizsgálat vagy műtétes, vagy röntgenes, mind a kettőnek van hátránya, kockázata, mellékhatása, és amíg nem muszáj, addig minek. Csakhogy közben kiderült, hogy ultrahangos is van, ami cseppet sem megterhelő a szervezetnek, de az meg nem elég megbízható szerintük. Az ilyen magán meddőségi klinikákon hallomásom szerint az ultrahangosat csinálják, itt az állami egészségügyben meg többnyire a röntgeneset, mert azon tutira látszik. Csak hát, sugárterheléssel jár. Na, mindegy, egyelőre maradjunk abban, hogy már jövő hónapban terhes leszek, és el sem jutunk az ilyen vizsgálatokig.

Kaptam díjat, köszönöm! Tamkotól kaptam és ez az:

Cserébe három dolgot kell elmondanom magamról, amit még eddig nem mondtam, mondjuk nagyjából semmit sem mondtam, úgyhogy ez nem lesz nehéz.

1. 34 éves vagyok, és még nincs tetoválásom, de még nem tettem le róla, hogy egyszer lesz.

2. A férjemet 26 éve ismerem. Nagyjából.

3. Először a Minden napra egy kérdés című könyvben olvastam arról, hogyan lesz a kisbaba. (Ez egy olyasmi, mint az Ablak-Zsiráf, gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyv.) Az volt benne, kb. egy mondatban, hogy a férfi belehelyezi a hímvesszőjét a nő hüvelyébe. Azt már tudtam, hogy a szerelmesek ölelkeznek és valahogy úgy, de micsoda, belehelyezi?! Egy darabig meg voltam róla győződve, hogy elírták, és ez valami tévedés.

Viszont én sajnos nem tudom továbbadni 3 blognak, mert amiket olvasok, ők már megkapták... Bocsánat.

Ma a beágyazódásról olvasgattam, mert a napokban ennek kellene történnie, valamint vásároltam a bioboltban palástfű teát, mert azt írta az internet, meg ettem ananászt, mert Tamko azt kommentelte.

Tessék, itt van két kép, hogy mi történik az első 9 napban. Az első képet itt találtam. 

Ezt a másik képet meg itt.

Ezek is a hatodik-kilencedik nap közé teszik a beágyazódást. Kicsit fura, hogy ennyire keveset tudunk arról, mi segíti a beágyazódást és mi nem, az orvosi vélemény nagyjából kimerült abban, hogy ne tornázzak, és én még ezt is fenntartásokkal fogadom, mert több helyen olvastam, hogy a rendszeres mozgás növeli a teherbeesés esélyét. Szerintem csak a nagyon durva kemény fizikai igénybevétel ronthatja. Mindenesetre ma csak a bioboltig mentem meg vissza, fő az óvatosság.

Utánaolvastam, úgy van, hogy a közösülést követően pár órán belül ideális esetben a petesejt megtermékenyül a petevezetékben. Ezután a megtermékenyült petesejt, melynek neve zigóta, elkezd osztódni, és közben lassan gurul lefelé a méhbe. Az 5-7. napon érkezik meg a méhbe, és innentől kezdve indul a beágyazódás, ami a 12. napig tart nagyjából. Ez azt jelenti, hogy a zigóta a méh falához tapad és az ránő, tehát benne lesz a méhfalban, Itt fejlődik tovább az ébrény. Mennyire cuki szó már ez, hogy ébrény? Nyelvújítás kori, természetesen, magyarul embriót jelent.

Stressz rontja a beágyazódás esélyét, bizonyos hormonzavarok is. Hogy mi segíti, arról nem szól a szakirodalom, ellenőrizhetetlen nem-szakirodalmi forrásaink szerint barátcserje, palástfű, pihenés, nevetés.

Szóval elmentem a 8. ciklusnapon UH-ra meg vérvételre, ahogy mondták. Szerencsésen keveset kellett várni, fél perc alatt levették a vért, hamar (= fél óra múlva) behívtak ultrahangra, ahol is a doki megmutatta, hogy egy tüszőm van, jobb oldalon. Mindjárt csalódott is lettem, mert az előző hónapban kettő volt, és a barátnőmnek meg három volt, és mi az, hogy csak egy, de aztán megbeszéltem magammal, hogy egy is pont elég, és az ikerterhességeknél egy csomó betegség meg komplikáció kockázata nagyobb, úgyhogy direkt jó. Kaptam egy újabb receptet, ami a tüszőérlelő injekció, ilyet nem kaptam múlt hónapban, csak ebben, fogalmam sincs, miért. A barátnőm, aki kb. ugyanezt a programot csinálja, az első stimulált hónapjában kapott két szurit és szedett napi 2 Clostilbegytet, és a másodikban egyet és egyet, én meg pont fordítva. Ebből gondolom, hogy biztos a vérvételek eredményeihez igazítják. Persze, nekünk nem mondják el, mert minek. Jó, tudom, hogy igazából azért nem mondják el, mert ha mindenkinek mindig mindent elmondanának, akkor nem tudnának napi kétszáz nőt megnézni az ambulancián és feleannyi gyerek születne, de attól még azért néha bosszantó.

Kaptam két papírt is, hogy mikor kell megkapnom a tüszőérlelő és a tüszőrepesztő injekciókat. Rögtön rápillantottam a papírra, és láttam, hogy a tüszőérlelő az egyrészt bőr alá adandó injekció, másrészt aznap reggel kell beadnom, amikor hajnalban külföldre repülök, úgyhogy megkérdeztem a dokitól, ezt beadhatom magamnak? Mert a bőr alá adandó injekciókat maguknak szokták adogatni az emberek, és hajnali fél négykor nem biztos, hogy a háziorvosi ügyeletre akarok rohangálni, ha egyáltalán beadnák ott, lehet, hogy nem is. Azt mondja: "Persze, ezt mindenki magának adja, viszlát!". Úgyhogy kiváltottam a gyógyszertárban, megkérdeztem, van-e a dobozban eszköz, amivel az ember beadja magának, mondták, nincs, de vehetek külön, vettem hozzá külön tűt meg fecskendőt, majd hazamentem, elolvastam a mellékelt igen részletes manuált, és annak alapján a megfelelő időpontban beadtam magamnak. Még sose adtam magamnak injekciót, úgyhogy kicsit tartottam tőle, dehát nem nagyon volt más választásom. Mondjuk, de, az, hogy kirángatom a férjemet az ágyából hajnali fél négykor és beadatom vele. Mindegy, beadtam, nem volt semmi mellékhatása vagy szövődménye, igazából sima ügy, egyáltalán nem gáz, sokkal ijesztőbbnek hangzik, mint amilyen valójában, szóval mindenkinek javaslom, hogy ne ijedezzen, hanem teljes nyugalommal szúrja meg magát, több százezer cukorbeteg ezt teszi napi háromszor, a heroinisták meg intravénásan is, szóval nem ügy.

De azért megmondom őszintén, hogy csodálkoztam, mert nincs az a rész, amikor a nővér vagy valaki elmagyarázza, hogyan kell beadni magadnak? Megmutatja? Megtanítja? Komolyan. Mondjuk, lehet, hogy ha odamentem volna utána a nővérhez és megkértem volna, akkor elmagyarázta volna, ezt nem tudhatjuk.

Egy dolgot igen alaposan és többször, hangsúlyozva elismételt nekem az orvos, hogy melyik nap kerüljön sor az Otthoni Együttlétre, és melyik nap adassam be a tüszőrepesztő injekciót (azt szerintem nem adhatja magának az ember, mivel nem bőr alá, hanem izomba kell). Ez most van, vagyis szombaton együttlét, vasárnap szuri, hétfőn együttlét, aztán két napot dolgozom, reménykedjünk, hogy nem lesz nagyon stresszes. Egyrészt ugyanis meggyőződésem, hogy a stressz gátolja a beágyazódást, másrészt meg olvastam is ezt valahol.

Elmentem ultrahangra. Nem volt jó élmény. A peteérést stimuláló gyógyszerek (Clostibegyt) előtt azért kell UH-t csinálni a ciklus 1-5. napján valamikor, hogy nincs-e az embernek cisztája, mert ciszta esetén nem szabad stimulálni. Ez egy 15 másodperces vizsgálat, hüvelyi ultrahang. Ma délre kaptam időpontot, ez a 2. nap.

Mivel éjszakás voltam és reggel kilenckor végeztem a munkahelyemen, a dél az nem egy ideális időpont, mert előtte még pont haza lehet menni aztán egyből vissza, de mindegy, gondoltam, jó, dél. Eljöttem a munkahelyemről 9.30-kor, a délelőttöt pedig azzal töltöttem, hogy elmentem a bankba, ahol elintéztem, amit kell, valamint ruhákat nézegettem a plázában és vásároltam egy db piros terhesruhát. Valójában egyáltalán nem terhesruha, hanem az a fajta mell alatt húzott pamutruha, amiben kivétel nélkül mindenki, aki nem anorexiás, terhesnek néz ki, én meg amúgy is hasra hízom és állandóan terhesnek nézek ki. Magyarul akkor fogom tudni hordani a ruhát, ha már igazából is terhes leszek. Nagyon dögös ruha, tavasztól őszig hordható, és tök jól fog állni. Végülis, ha télen leszek terhes, akkor is felveszem majd harisnyával, de azért reméljük, hogy már áprilisban ebben fogok nyomulni, fő az optimizmus.

Ezután bementem délre a rendelőbe, ahol megnézték az asztalon a kartonomat, ahol nem volt, és mondták, hogy minek jöttem, illetve, van-e beutalóm. Mondtam, hogy nincs, és hogy tegnap adott a kedves asszisztensnő ma délre időpontot UH-ra. Ekkor elővették a szekrényből a kartonomat, megnézték, és közölték, hogy az orvos éppen operál, jöjjek vissza fél kettőre. Ez eléggé rosszul esett, mert basszus, ha ezt tudom, akkor reggel hazamentem volna és úgy vissza, jaaaaj. Igazán mondhatták volna ugyanezt legalább bocsánatkérően vagy valami, mint akik megértik, hogy az embernek dolga van meg élete és teendői.

Jó, visszamentem fél kettőre. Vártam fél háromig. Fél háromkor bementem, készült rólam egy 15 másodperces UH, amíg öltöztem a függöny mögött, bekiabált a doki, hogy akkor ebben a hónapban 5 napig napi 2 szem Clostibegytet szedjek, és kedden jöjjek vérvételre és UH-ra, itt a beutaló, nem baj, ha ő most kimegy a rendelőből mást intézni? Ezzel kiment. Jó. Én a részemről igen büszke vagyok rá, mennyire béketűrő és fegyelmezett beteg vagyok, sosem követelőzöm, nem hisztizek, csinálom, amit mondanak, úgyhogy igyekeztem tartani magam ehhez itt is. Két kérdésre nem kaptam végülis választ, az egyik, hogy hogyan lesz utána, mármint, kedd után előreláthatólag nagyjából mikor kell majd még jönnöm, nem gáz-e, hogy külföldre utazom 2 napra a 9. és 10. ciklusnapon, valamint úgy nagy általánosságban várható-e, hogy ezentúl 26 napos ciklusokkal kell számolnom. Ezekre a kérdésekre azért nem kaptam választ, mert nem tettem fel őket, ugyanis egy kérdésre volt idő, ezért ezt kihasználtam arra, hogy 5 napig kell-e a Clostibegytet szednem az 5.-től 10. ciklusnapig, mint az előző hónapban? Egyébként igen. Látszik, hogy nem vagyok rutinos beteg, mert rutinos beteg nyilván amint elkapja az orvost, odakötözi valahova a köpenye övénél fogva és nem engedi el, amíg részletesen el nem magyaráznak neki mindent és lelkileg is meg nem nyugtatják, de nekem nem tetszik ez a fajta beteg-hozzáállás, eddig se szoktam követelőzni orvosnál és mindig meggyógyítottak mégis. Dehát én akartam az állami egészségügybe menni, biztos ha elmentünk volna valamelyik ilyen puccos meddőségi magánklinikára, akkor behívtak volna délben és még a nővér is megkérdezte volna mosolyogva, hogy vagyok, és halk zene szólt volna a váróban, de akkor meg miből veszünk pelenkát.

Hazafelé azért a biztonság kedvéért vásároltam egy minidoboz Ben & Jerry Fairly Nuts jégkrémet, mivel le volt árazva, és a teljes (tehát nem light) fagylalt fogyasztása növeli a teherbeesés esélyét. (Igazából csak az ovulációs zavar esélyét csökkenti, nekem meg az egyrészt nincsen, másrészt úgyis gyógyszeresen stimulálnak, úgyhogy semmi szükségem a fagylaltra, de azért hadd egyek inkább most mégis heti 2 adag luxusjégkrémet az egészségem és a gyermekáldás érdekében, sose lehet tudni.)

Nos, nem vagyok terhes, mondjuk erre számítottam, de attól még meglepően szomorú vagyok. Most ez lesz mostantól minden hónapban, 28 naponta szomorkodás? Nemár, jaj. Jó hír, hogy teljesen magamtól voltam szép a múlt héten.

Az kicsit ijesztő nekem, hogy 3 nappal előbb jött meg a mensesem a normál időpontjánál, ami 20 éve 28 nap, biztos a hormonstimuláció miatt, és akkor 1. most majd 25 napos ciklusaim lesznek innentől? Nemár, valamint 2. tök jól beterveztem, hogy a következő ciklusom 12. napjától már nyugi legyen a munkahelyemen, erre ha most előbbre kerülünk 3 napot, akkor megint dől az egész, ráadásul két napot külföldre is utazom, amit direkt úgy választottam ki, hogy még a ciklus közepe előtt legyen, de most az is lehet, hogy belenyúlik, arghhh. Mások ezt hogy csinálják, ennek a logisztikáját? Mert persze, el lehet jönni a munkahelyemről 3 nap szabira, ha az ember előre szól, és akkor van idő ultrahangra meg vérévételre meg a tüszőrepesztő injekcióra meg az "otthoni együttlétre" (ezt a szakkifejezést tanultam a múltkor, egy, a folyosón várakozó párról mondta az egyik nővér a másiknak, hogy ők otthoniegyüttlétesek). Ez eddig rendben van. De ha nem tudom előre kiszámolni, melyik lesz az a 3 nap, mert nem pontos a ciklusom? Akkor hogyan?

Tudom, menjek el fél év fizetés nélküli szabira, akkor tuti teherbe esnék, de miből vennénk pelenkát.

Ma az mondta két ember is egymás után tök komolyan, hogy milyen szép vagyok, ezt a szót használták. Nők, nem férfiak. Lehet, hogy terhes vagyok? A terhesek általában megszépülnek :)

Valamint kérdezte a kozmetikus, hogy mi újság velem, mondtam, hogy fáradt vagyok, mert sokat dolgozom, mire azt mondta, lehet, hogy azért vagyok fáradékonyabb, mert terhes vagyok? Nem tudom, hogy jut eszébe ilyesmi, nem traktáltam a sztorival.

Mondjuk én együtt tudok élni azzal is, ha csak a jövő hónapban leszek terhes, de ez tényleg nem jó, ez a bizonytalanság, így semmit nem lehet tervezni.

Jövő hét végén derül ki.

Február elején elmentem tehát az ultrahangra a ciklusom 5. napján. Nem volt kínos, addigra már nem volt olyan erős a vérzésem, ezekről a nőgyógyászokról meg messziről lerí, hogy húsz éve napi negyven hüvelyi ultrahangot csinálnak ciklus 5. napján lévő nőknek, és amúgy se rebben szemük se egy kis vértől. Itt megmondta a doki, hogy erre azért volt szükség, hogy kiderüljön, nincs-e petefészek cisztám (mondom, előbb-utóbb mindent elmondanak), és mivel nincs, ezért szedjek Clostilbegytet öt napig, mától kezdve, azaz a ciklus 5.-10. napjáig, stimulálandó a peteérést. Felmerül a kérdés persze, hogy miért kell stimulálni, amikor amúgy is van, de én ilyen kérdéseket már nem teszek fel, hanem csinálom, amit mondanak és kész. Egyébként azért, mert így több is megérhet egyszerre és nagyobb az esélye, hogy valamelyiket megtalálja egy spermium.A Clostilbegyt az ikerterhesség esélyét is növeli épp emiatt, nekem azonban nincs kifogásom kétpetéjű ikrek ellen. (Az egypetéjűek azért egy kicsit furák, meg mindig versengenek, meg lenne köztük ilyen nagyonfura közös kötelék, amiből engem kihagynak, de a kétpetéjűekkel nincs problémám.)

Szedtem 5 napig a szert. Olvastam itt-ott, hogy ezektől az ember meghízik meg pattanásos lesz meg idegbeteg lesz, én nem híztam, nem lett semmi változás a bőrömön, egyáltalán semmi mellékhatást nem éreztem, nem voltam idegbetegebb, mint az előtte lévő héten vagy az azelőttin. De lehet, hogy ez csak plafoneffektus, és már amúgy is annyira idegbeteg voltam munkahelyi problémákból kifolyólag, hogy azt már a gyógyszer sem volt képes fokozni.

A 12. napon, ez egy hétfő volt, kellett visszamenni újabb hüvelyi UH-ra, itt megnézte a doki a petefészkeimet, és azt mondta, mindkettőben van 1-1 szép tüsző, tehát szeretkezzünk ma meg holnapután, és holnap reggel meg adassam be magamnak a háziorvossal a tüszőrepesztő injekciót, erről írt egy receptet. Ez így kicsit hirtelen volt, mert totál át kellett szervezni mindent, lemondani az esti programot (nehogy mire hazaérek, a férjem elálmosodjon vagy valami), felhívni a háziorvost, hogy hogy működik ez, és a szerda volt a legneccesebb, mert akkor a férjem ügyeletes volt, és csak nem mehetek be este a munkahelyére egy kis etyepetyére, úgyhogy szerdán fel kellett húznunk az órát reggel fél hatra és úgy gyereket csinálni. Hát... ki lehet bírni, de azért én nem reggel hatkor vagyok a legjobb formában.

A háziorvossal nem is kellett találkozni, az asszisztensnője reggel korán soron kívül zökkenőmentesen beadta a szurit. Csodálkoztam, mert eddig mindig csak olyanokat hallottam sorstársaktól meg fórumokon, hogy az ember magának adhatja be a szurikat, de ez nem olyan volt, hanem izomba adandó, amit nem tudsz beadni magadnak.

Valamivel könnyebb lett volna ez az egész, ha a meddőségi centrumban már egy pár héttel korábban elmondják, hogy mi fog történni, és akkor azt a pár napot lazábbra szervezzük, vagy legalábbis ügyelet-mentesre, dehát mindegy, így is oké volt. Meg akkor utánanéztem volna, milyen beágyazódást segítő módszerek vannak, ha egyáltalán. Ja, tudom, barátcserje, mondjuk azt még nem próbáltam, lehet, be kéne szerezni.

Na, szóval mindez pár napja történt, úgyhogy most izguljunk, hogy terhes vagyok-e kétpetéjű ikrekkel, akik közül egy fiú, egy lány, de mondjuk egy gyereknek is örülnék ugyanúgy. Március elején fog kiderülni. Mondjuk van egy csomó nő, aki állítólag érzi, amikor teherbe esik, én nem érzek semmi furát, de nem is hiszem, hogy fogok, én nem vagyok annyira spirituális.

Folytatom a történetet.

Szeptemberig nem lettem terhes az Avivától, a cickafarkfűtől és az ovulációs teszt használatától sem, úgyhogy úgy döntöttem, jól van, akkor nincs más hátra, az orvosok kezére adom magam. Szóval szeptemberben visszamentünk a meddőségi centrumba, addigra megvoltak a férjem leletei is, senkinek semmi baja. Azt mondták, szedjek bromocriptint. Felmerül a kérdés, hogy miért szedjek _bármit_, amikor nincs semmi bajom, jók az értékeim és a férjemnek is, nos, a bromocriptint mindenkivel szedetik, mert állítólag a tudományos eredmények szerint az ismeretlen eredetű meddőségben is növeli a teherbeesés esélyét. Úgy hat, hogy lecsökkenti a prolaktin nevű hormon szintjét az emberben, és a magas prolaktinszint csökkenti a teherbeesés esélyét. Gondolom, akkor talán ha a normál alá csökkentjük, még az is növeli. Ezt már nem a doki mondta, csak én gondolom hozzá. Vagy lehet, hogy placebo.

Úgyhogy az ősz folyamán szedtem a bromocriptint, nem túl nagy kedvvel ugyan, egy párszor el is felejtettem bevenni, de azért úgy nagyjából szedegettem. Plusz, este kell bevenni, és amelyik nap este bevettem, másnap reggel hányingerem volt, nem vészes, sose hánytam, csak egy enyhe, de azért az is kellemetlen. Két és fél havi adag fogyott el 3 hónap alatt, ennyi telt tőlem.

Továbbra is iszogattam a cickafark teát, de már azt sem túl nagy kedvvel, mivel csalódtam benne, mert nem lettem tőle rögtön terhes. Az Aviva-tornát meg rettenetesen meguntam, ugyanazokat a gyakorlatokat ugyanarra a zenére heti kétszer. Úgy kb. négy hónapig csináltam, aztán úgy gondoltam, szünetet tartok benne. Azóta is tartom a szünetet. És persze időzítettük a szexet a peteérésemhez, ez különösebb stresszt nem okozott még eddig hálistennek egyikünknek sem (vagy legalábbis, nekem nem, a férjem meg nem mondta).

2011 októbertől 2012 januárig szedtem a bromocriptint, de nem lettem terhes, úgyhogy januárban megint eljött az ideje, hogy visszamenjünk az orvoshoz. Megint ugyanolyan nagy elhatározást igényelt a részemről, mint az első meg a második alkalommal, mert tudtam, hogy most megint valami "durvább" jön, inszemináció, vagy erősebb hormonok, vagy ki tudja, és egyre kevésbé érezhetem magam olyan nőnek, aki "teljesen egészséges, csak még nem esett teherbe", és egyre inkább meddő nőnek kell magamat nevezni, dacára annak, hogy a leleteim jók. Úgyhogy ezen még egy pár hétig lelkiztem, aztán nagy nehezen felhívtam őket. Azt mondta az asszisztensnő a telefonban (aki egyébként tök kedves), hogy a következő lépés az, hogy a ciklus 3-5. napján kell bejönnöm ultrahangra, és akkor majd megmondják, hogyan tovább. Kicsit azért megütköztem ezen, a ciklus 3-5. napján az ember még menstruál, és ezek mindig hüvelyi ultrahangra gondolnak, amikor UH-ról beszélnek, az fura lesz. Azt nem mondták el, hogy miért van erre szükség, amúgy egyáltalán nem mondanak el semmit _előre_, csak amikor már ott vagy és történik, de belenyugodtam, hogy végülis orvosok kezére adtam magam, akkor megpróbálok bízni bennük és csinálni, amit mondanak. A barátnőm meg elmagyarázta, hogy az UH-ra azért van szükség, mert stimulálni fognak, és azt nem lehet, ha az embernek petefészek cisztája van, és ezért kell megnézni ciklus elején, nincs-e olyanom. Hát jó.